Irodalom - Vers

A műveket időrendi sorrendben tesszük közzé! Fájdalmas, szerelmes, életteli, rövid, hosszú, szabad és szerkesztett, hajrá!

2012. július 08.
Gallits Gábor Csaba

Az én Hazám a Világom!

Kocog egy ember,egy egyszerû futó
Miközben az égben mennydörög az Úr!
Mennydörgését hallja és látja hazám
Jaj mi lett belõled igazságos világ!

Mint fürge kakadu száll-száll egy virág
Vérvörös rózsaszál,melyet megölt a búbánat!
Megölte a búbánat egyebet sem tehetett
Igaz lelkû szép hazám az egyenlõség hova lett?


Értelmetlen értelem és Verses viccek!
(Avagy ahogy álmomban verselek!)

A szívem egy indítómotor,
mely elõre hajt engem!
Róka vörös bundája csillog a sötétben!
Letettem az asztalra a konyhakésem!

Bolond vagyok ez ítélet
Kolomppal a nyakamban nincs kímélet!
Marha vagyok vagy inkább barom?
Sok lány már felszarvazott, de én nem szomorkodok!
Egyszer megkérdezett egy kis kobold
Mi az, mit egy lány akar?
Megmondtam a válaszom,
Nem tudom de akarom .

Abrakadabra szólt egykor Hókuszpók
De fejérõl szellõ vitte le a csákót!
Kalapját egy törpe elvette
És abba Hókuszpók macskáját betette! .

Levest fözött egy szép leány
Hevesen vert a szíve
Mert nemes lett szerelme
Nemes lett a szerelme, ki csatában elesett!
Neki fõzi a levest,miközben párja
A mennyekbõl neki integet!

Kéményseprõ volt a tornyon
Fentrõl sok szépet látott!
Látott fiúkat, lányokat
És persze létott sok lovat!
Elmosolyodott és belegondolt
Hogy repülni milyen jó dolog!
Ez lett a veszte, mégsem õ vesztett
Mert angyalokkal a mennybe mehetett!

Egy éjszaka emléke!
(Az ismeretlen szeretõhöz!)

Mélabú vesz erõt rajtam
Mert ágyamhoz vezet egy járda
Itt kell most hagynom téged
Majd hajnalban erre emlékezz!
Fáj a válás, hiába vagy ismeretlen
Ha tudsz rímeket írni, akkor már ismerhetsz engem!

Fény és sötétség!
(Mindenki és én magam!)

Ingyen jutott hozzá egykor mindenki a fényhez,
mely a szívében ragyogott régen!
Mára eltûnt a fény csak sötétség maradt helyette
Nem tagadhatom meg de nem is szeretem.
Picasso képein van fény és árnyék,
De hangja már rég nem él.
Édes a cukor, finom a máz!
Csókokkal nyugtatgat egy kedves leány!

 

2012. május 30.

BrendaParker

Amit ígért az Isten…

 És mégis visszakaptalak…
Oly sok reménytelen év után
Mégis én vígasztaltalak
Annyi kínzó kép láttán
Mégis hittem,
Mégis próbáltam bízni benned
Hazudott mindenki.
Hazudtak a valós lelkek.

Elszállt a köd,
Mégsem akarok tisztán látni
Mégsem hagyom szívemet
Egy eleven ketrecbe zárni
Mert újra az én karomban pihentél meg
Ezek után nem kellene hinnem?
Ne mondja nekem senki,
Hogy hazudik a saját szívem.

Nem hagytam, hogy bezárjanak,
Mégis ketrecbe kerültem
Nem vagyok csak egy szerelmes bolond
És nem lett őrült belőlem
Minden szavad, érintésed
Lüktet egész testemben
Nem tudok már szabadulni.
Szeretlek! Így, egészen.

Megesküdtem. Vétkeztem az Isten
És a világ ellen
És ezzel a felismeréssel sem szűnik
Ez a végtelen érzés bennem
Nem is akarok talán
Már szívedtől szabadulni
Mégsem voltam képes
Akkor kimondani…

Mennyire szeretlek!
Hogy csak Te vagy nekem…
Hogy Te vagy a minden,
Az egész életem
Te vagy a pokol,
Te agy a mennyország,
Mégis mennék,
Mégis rohannék hozzád.

De az idő megkötözte kezem.
Nem maradt más, csak a türelem.
Új tanulmány, a szerelem tudománya
És én vágyakozom, várva, vágyva
Rád, hogy újra
Két karod közt ébredjek
Hogy hazug szerelmedben
Őszintén higyjek
Hogy akarjam, hogy kívánjam
Fájdalmad
Hogy elviseljem
Kínzó rágalmad
Hogy a szemedbe nézzek
És őszintén higyjem:
Ez az,
Amit ígért az Isten…

 

2012. május 25.

Nagy Boglárka

Régen a tengeren

Régen volt már a nap, mikor kihajóztunk a tengeren

Előttünk álltak az évek, nem volt bennünk félelem

A banda a hajón egy régi bluest játszott

S te átöleltél engem, elképzeltünk egy világot

Messze volt a kikötő, s minden háborús övezet

Messze volt a bánat, utol nem is érhetett

Hiszen ott voltunk, te meg én, s a horizont végtelen

Ezt hittük miközben hajóztunk, régen a tengeren

Visszagondolva a napfény hófehér, s nem arany

A falak megsárgultak, létük bizonytalan

Mint ahogy az élet, mely elszállt mint a nyár

Amikor együtt utaztunk, s tudtuk valaki vár

Régen volt már a nap, mikor kihajóztunk a tengeren

De elszálltak az évek, s nincs más, csak félelem

Rád gondolok ha hallom, azt a régi-régi dalt

Hová tűnik minden, milyen a túlsó part?

Hová tűnik az álom, lesz-e emlékezet?

Lesz-e ártatlan kaland, s bűnös élvezet?

Lesz-e még nyár valaha, s milyen cigit szívunk?

Ha találkozunk, ígérd meg, hogy örökké hajózunk!

2012. május 23.

BrendaParker

A csábítás művészete

Kínok kínja
Nincs szó arra
Amit érzek,
Amit remélek,
Amitől lélekben lassan teljesen elvérzek.

Dühök dühe
Fájdalmam tüze
Ami felemészt,
Ami elenyész…
De nem! Ettől te is biztos jobbat remélsz.

Szebbet tőlem,
Igazi nőt
Vonzót, életerőst,
Gyönyörűt
Nem valakit,
Akiben érzést játszva ébreszthetsz,
Akit önnön valóddal végleg megmérgezhetsz.

Mondd, mit ér ez?
Mit érez az,
Aki azt érzi,
Amit én?
Mondd, miért fáj
Ha nincs is már
Bennem szív,
Aminek oka lenne fájni?

Mondd, mit művelsz?
És ha ez a szerelem,
Ez a kínzó gyötrelem,
Miért nem adod nekem?

Hát mire kellek én?!
Egyáltalán mit érek én,
Ha ilyesmit őszintén
Merek remélni…?!

Átkozott képzelgések rabja vagyok.
Lehetek élő, vagy akár halott
Ez nem múlik,
Ez sosem múlhat el
De mit ér mégis,
Ha te semmit nem érzel?

Tudod mit?
Inkább ne felelj.
Minden szavaddal
Csak tovább mérgezel.
És mégis kell nekem a te édes mérged!
Oh, átkozott képzelgések…

A tehetetlenség könnyei

Nézd, nem tudok lépni.
Megdermedt minden végtagom
Nem tudok így tovább élni,
Kín- keserv éjjelem- nappalom.

Nem siránkozás!
Egyszerűen csak felemészt a bánat
Nem képzelet, nem csalás,
A valóság, hogy most is hazavárlak.

Nézd, ez az én bánatom háza.
Behívlak majd, ha egyszer hazatérsz.
Lépteid nyomán a holt is élővé válna
Fogalmad sincs, mi az, mit nekem érsz.

A komor, szikár falak is
Fénylővé válnának
Az elszáradt, halott virágok
Mosolyognának
Halálom napja is
Boldogsággá válna
Ha megpihenhetnék végre
Két karodba zárva.

Elég lenne egy utolsó pillanat,
Ha egy élet nem lehet
Egy utolsó, remegő mozdulat,
Ha az ölelés nem kellett…
Hogyne kéne!
Ölelésed nekem a nyugalom, de
Hogy nélkülöznöm kelljen?
Fel nem foghatom…

Ha velem volnál, nem lenne, ami fájna.

Én itt várlak téged. Ez az én bánatom háza…

2012. május 22.

Kisgyőry Szabó Zsolt

Nefelejcs-szavaid

(Kölcsey Ferenc emlékére)

Szívedben szabadon élt a nemzet,

mint nektárt, nyelted Kazinczy szavát,

a nyelvet – Árpád véréből nemzett

lelked könnyező szemmel néz ma át

hallani néped ajkán a Himnuszt,

magába szív, csókol, örök itthon

illata vár: Magyarország – vagy Huszt

várán zászlószínű lant-disztichon –

falába vés történelem ujja,

szívekbe írja szavaid kékjét,

Nefelejcs szó-szirmait hinti szét

aurád emlék-cseppjeire bont

aranyló glóriát – elefántcsont-

tornyodból alkotsz örökké… újra.

Az, ami vagy…

Elég volt a fájdalmat
Szertekiáltó elégiákból,
Elég volt a könnyekből,
És a megváltó halálból,
Elég volt a boldogtalan
Valótlan évekből,
És a szertefoszlott
Múlt- reményképekből.

Nincs múltam többé!
Magam mögött hagytam.
Érted mindent, de
Mindent feladtam.
Nincs múltam többé.
Csak jövőm és jelenem,
Az egész életet
Te jelented nekem.

Nincs jó szó arra, amit
Most érzek,
Hogy naplóm véres lapjait
Végleg összetépted
Hogy új útra vezettél,
Amit senki más nem ismer
És hálás vagyok, hogy
Ezen az úton velem indultál el.

Hálás az égnek,
Hogy nekem adott Téged
Hálás a szívednek,
Melynek szerelme éltet
Hálás a sorsaink két
Külön fonalának,
Hogy mikor nem vártuk,
Éppen egymásra találtak.

Nincs nap az életemben,
Mikor ne néznék az égre,
Mikor ne köszönném meg Istennek,
Hogy szívem magányának vége
Mikor ne köszönném meg,
Hogy nekem adott Téged,
És veled tanított meg:
Milyen is az élet.

Csend van.
Sötétség, ami többé nem rettent
Magány, amiben szerelmed társam lett
Könnyek, amiket érted hullajtok
És két szív, ami talán egyszerre dobog.

Nem vagyok már gyerek,
De hiszek a csodákban
Attól a naptól, amikor
Végre rád találtam
És hiszem, hogy Istennek
Célja van velünk,
És hogy egy közös életet
Szánt örökre nekünk.

Nincsenek szavak,
A csend is hallgat.
Kezem remeg csak,
Könnyeim hullnak.
Ajkam jajszóra nyílik,
Szívem erősen dobban,
Szeretlek! Ezt érzem
Napról- napra jobban.

És válasszon el minket
Bármilyen távolság
Szíved az enyém helyén dobban,
Van bennem bátorság
Hogy végigcsináljam, hogy ha kell, küzdjek
Éltem végéig érted
Mert más nem létezik.
Egyedül érted élek.

Szavak nélkül csendben,
Könnyek közt a legszebb szeretni
Az elmúlt hónapokat mondd,
Hogy tudnám feledni?
Sorsom megpecsételted a
Tulajdon neveddel
És most esküszöm újra:
Soha nem hagylak el!

Köszönöm, hogy az Isten
Megteremtett Téged
Hogy létezel, ismerlek, és
Melletted élek
Nem is kívánhatnék
Nálad jobbat,
Örökkön örökké szeretni foglak!

Nézd… Lassacskán felfal a hajnal
Madarak ébrednek a reggeli zajjal
És nincs más kívánsága szívemnek semmi,
Melletted akarok megöregedni…